Mrs. White Media Consulting

Nulladik bejegyzés

Korábbi Médiafigyelő-rovatom online, de egyáltalán nem virtuális folytatása a mrswhite médiaszakmai blog. Média-egypercesek hetente egyszer, mindenről, ami eszembe jut szakmai témákban.

2006 augusztusában, A reklám helye című könyvünk második kiadásának írása során egy éjszakai internetes barangolás közben jutottam arra a felismerésre, hogy szakmai blogot indítsak, egyéni szakmai blogot. (A férjem már tavasszal mondta, amikor a mrswhite.hu készült, hogy ma már minden tisztes honlapon van blog, de akkor én ezt még másképp gondoltam.) Gyorsan körbenéztem a magyar nyelvű média-marketing-reklám témájú blogoldalak témájában és között – hát nem vesztem el a rengetegben. Itt-ott csekély jelenlétet, de inkább elutasítást érzékeltem e forma iránt; ez persze nem szegte kedvem, sőt.

Közben rájöttem, hogy érdekes kísérlet is ez. Korábban két évig rendszeresen publikáltam az akkori Médiafigyelőben, ottani rovatomnak volt egyfajta törzsközönsége; hogy mekkora, fogalmam sincs, a nyomtatott forma természetesen nem segítette a visszajelzéseket. Úgy írtam kéthetente, hogy elképzelésem sem volt (néhány ad hoc visszajelzéstől eltekintve), az előző cikkek után egyre többen, vagy egyre kevesebben olvassák-e a rovatomat, hogy egyetértenek-e velem vagy komplett idiótának tartanak. Ennek ellenére a rovatom megszűnése után idővel rájöttem, hiányzik az írás: az, hogy rendszeresen megfogalmazzam, rendszerbe szedjem a gondolataimat.

Hát most innen folytatom. Hetente egyszer írok szakmai gondolatokról, kérdésekről, megoldásokról. Egyelőre kísérletezek: kinek is írok tulajdonképp? Érdekel-e majd valakit az, amiről írok? Fognak-e reagálni rá? Kell-e korrektúráztatni a szövegeket? Hol lehet meghúzni a szakmaiság és a személyesség határát? Nem futok-e bele véletlenül üzleti vagy etikai problémákba? Jó-e, ha magyarul írok? Mennyire lehet szleng az írás, és mennyire lehet rövid vagy hosszú? (A rövid mellett tettem le a voksom. – Na jó, mennyire legyen rövid?) Tegeződünk vagy magázódunk? (Amíg valaki nem tegez, addig magázódunk.)

A mrswhite-blog elindult. Örülnék a visszajelzéseknek.

Hozzászólások

  • 2010/12/14 00:01, Lorencofum mondja:

    Did you downloaded Wikileaks docs? Give me link plz Hope for no silence

  • 2010/12/10 19:34, shoovasah mondja:

    Hello. And Bye. easy virtue wiki collectible dolls grove rats in florida

Szóljon hozzá!

CAPTCHA Image

Kapcsolat

Mrs. White Media Consulting Kft.