Guilty pleasure
A guilty pleasure nem más, mint „a secret passion for entertainment that isn't cool” (forrás: Guardian Unlimited) - médiás olvasatban a cikinek tekintett médiatartalmak élvezete. Mérése nem ismeretes más országokban sem.
Ha lassan is, de haladunk a minőségi megközelítések irányába a
médiapiacon. Vagyis az „engem csak az érdekel, hogy mi
mennyi” szemlélet mellett időnként egyesek igyekeznek a számok
mögé is nézni. Az általam kreált – a világon sehol nem létező
– médiamutatót, a guilty pleasure factort (a továbbiakban: GPF)
még nem mérik. De van most itt valami hasonló, a Szonda Ipsos által
megkutatott involválódási index, amely azt hivatott bemutatni, hogy
egyes műsorokra mennyire figyelnek oda a nézők. Ez egyenesen
vezet(hetne) az involvement rating fogalmának bevezetéséhez – az
elterjedéséhez már kevésbé, hiszen a kereskedelmi szempontból
domináns csatornák nyilván ellenérdekeltek a témában.
De attól még örömmel fogadhatunk minden plusz információt, amely
árnyalja a képet a médiafogyasztásról, és amely direkt vagy indirekt
módon hat a médiakereskedelmi értékrendre. Kedvenc GPF-om a jövő
zenéje, de addig is egy javaslat: ha egy hirdető azt mondja az
ügynökségének (vagy fordítva), itt vagy ott ne hirdessenek, mert az
ciki, gondoljanak bele (igen, számok nélkül, csakis személyes
benyomásaikra hallgatva), mekkora és milyen intenzív lehet a nem
bevallottan médiafogyasztók mértéke - és csak azután döntsenek,
kihúzzák-e az adott médiumot/tartalmat a médiatervből.
Szóljon hozzá!